Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

s nem ért rá gyakrabban haza jönni. De hiszen nyugodtan maradhatott el, távolléte nyilván nem volt veszedelmes semmi tekintetben. A szép őszi reggel ragyogó napja ő nagysága hálószobájába is behatolt végre. Sugarai az ablaktáblák résein lopva beosontak s a halványsárga függönyök redözetén csillogó sziporkák tüze gyúlt ki itt-amott. Ö nagysága fölébredt és megnyomta a villamos csengetyű gombját. Nemsokára felnyílt a hálószoba ajtaja és Lizett — igy szólitá a francia „finom" Ízléshez hajló asszonyság szobalányát, Böskét — belépett. — Nyisd fel az ablakot — parancsolá az urnő. Az aranyos fény derűje dúsan özönlött be s egy pillanat alatt betöltötte a termet, Lizett pedig ő nagyságának ágya felé közeledett, hogy további parancsait fogadja. Útjában azonban lehajolt, mert érezte, hogy valamire rálépett. — A hadnagy ur keztyüje! kiáltott fel meglepetve, midőn fölemelte a padlóról a tárgyat. ö nagysága elhalványodott s keze, mellyel ágyonültében a kis pipereasztalra támaszkodott, reszketett. — Micsoda ? ... Mit beszél ön ... ? — Igen, nagysága valósággal a hadnagy ur fehér keztyöje... Tessék megnézni — s oda tartotta. De amint úrnője arcába pillantott, megrémült. A halotthalvány arc, a kísérteties szem merevsége olyan ijesztő volt. Soha se látta még ilyennek. E pillanatban világos lett a helyzet előtte. Felfogta, hogy a fölfedezéssel mily ostobaságot tett és szörnyű zavarba jött ennek tudatában. Ö nagysága azonban összeszedte magát. — Igen... csakugyan... Bizonyos, hogy a hadnagy ur tegnap délután az ebédlőben elvesztette s 46