Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

ben is jellemzi. Tudta és érezte ő maga is, s tudták ezt róla tanártársai is. Igazgatója dr. Resch Aurél meg is irta róla: „Juhász Gyula érzékeny lelke óriási csapásnak tartotta, hogy neki az alföldi embernek olt kellett élnie messze szeretteitől, irodalmi alakok társaságától. Elhagyottnak érezte magát." Csoda-e hát, hogy egy szakolcai versében igy sir fel belőle a kisváros magánya: nMa hull a hó és álom hull a hóban, Bólint a láng az üres kaszinóban. Az öreg doktor német lapba süllyed, Mint kámzsás nézi a gót betűket. A szolga fát tesz a beteg parázsra: Horácius, hol van mezeid varázsa?" Aki úgy vágyott el, annak itt kellett álmodoznia^ ebben a kis nyitrai sárfészekben. Az intellektuel ma gányossága fájt neki ebben az elhagyott végvárosban. Meg is énekelte ezt az „Isten háta mögött" cimű versében : Oly únt ma a kisváros, oly sziik ma a világ Ugy hívnak, úgy üzennek a távol Indiák Oly bús a kaszinó s Gvadányi képe fáj, Ugy hí, úgy int keletről egy naphimezte táj. Gvadányi emléke különben is csábította Juhász Gyulát. „Poétikus hangulatú tanulmányba foglalta össze a Peleskei nótárius vitéz szerzőjére vonatkozó adatait — irja róla igazgatója. (Tudtommal e müve nyomtatásban nem jelent meg.) Legjobban „Nefelejcs" c. versében érezzük ki, hogy hiába kötötte hivatása e nyitrai városkához, lelke mégis ott kóborolt valahol a szőke Tisza mentén: 36