Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

beli dokumentum is fenmaradt és alátámasztva a szinte legendaszerö történetet, történelemszerüséget kölcsönöz annak. Már amikor Buda várfokára 1541-ben kitűzték a lófarkas félholdat, megremegett ez a környék és döbbenetes félelem ülte meg a lelkeket. És évtizedeken keresztül rettegésben élt a vidék népe. Amikor Esztergom is a félhold birtokába került két évvel Buda eleste után, nyitva állott már az út Hontmegye felé, majd Drégely várának elestével, ahol Szondi György is elvérzett, török kézbe került Hontmegye kulcsa. Szondival együtt pusztult el huszonhat selmeci muskétás is, akiket Selmec tanácsa küldött a szorongatott Drégely vár őrségének megerősitésül. Aztán gyorsan peregtek az események. Már Selmec környékén pusztított, gyújtogatott, gyilkolt a török. Felégetett falvak, rombadőlt házak, hullák tömege és sebesültek jajszava jelezte az előnyomuló hordák útját. A rabszíjra fűzött asszonyok, férfiak hosszú sora pedig elindult Buda irányába, hogy valahol a soktornyú Sztambulban állapodjék meg, valamelyik vizes odúban és a rabok embermalmában őrölje a megkínzott életét. A bányavárosok népe menekült a rablócsapatok előtt, a visszamaradottak pedig fegyverkeztek. Harmincnégy éven át erősítették Selmecet, végül is megépültek a várfalak, a kapuk és a polgárok ekkor kissé fellélekzettek. Hontmegye egyik-másik része is Hassan szandzsák bég szandzsákiájába tartozott, amennyiben a török hódoltságnak nem voltak pontosan meghatározott határai. Itt is, ott is harácsolni próbált a portyázok vad csapata. Nagy sürgés-forgás volt 1586 őszén a selmeci határban. A szőllők présházai körül hatalmas hordók hevertek. A szőllő aranysárgán, majdnem meghasadva a bőrében kináltaíta magát és várta, hogy egyetlen nyisszantással lemetsszék és hordóba préseljék nedvét, hogy megrészegíthesse a felfordult világot. Nem igen 18