Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

a sötét odúban látta meg először az életet a maga nagy nyomorúságában. Látta anyját, a munkában, nélkülözésben, nyomorban megfakult asszonyt, ki mártírként vezekelt el nem követett bűnökért. Ki jaj nélkül túrt nyomort és szenvedést, ki beteg testtel cipelte az élet nehéz igáját és dolgozott emberfelettit csak azért,, hogy egyetlen gyermekét, kinek életet adott, az életnek meg is tarthassa. Gyermeki eszével nem bírta felfogni akkor, hogy mindez miért van és hogyan s csak tágra nyilt szemmel bámulta anyjál. Azután jöttek derűsebb napok. Nagyobb lelt. Érezte már, hogy mi az élet, hogy mi az, mi kél embert szorosan összefűz etikai alapon, hogy az élet, szülő, embertárs és az egész világgal szemben nehéz kötelességeket ró az egyesre. S ö ennek megakartfe lelni és a napi munkától agyonfáradva^ összeölelkezett az anya és fiú és a fiú vigasztalta, erősitette az anyát, meri hitt, mert bizolt magában, erejében és vigasztalta jobb napok jövőjével. Ezek az órák voltak a szeretet órái, melyeknek melegét érezte most is még. Boldogok voltak a szegénységben is, addig, mig csak ketten voltak, de olykor hazajött az apja is. Részegen, rongyosan és a csendes zug megtelt az ittas ember borgőzös káromlásaival. Ételt követelt, pénzt, követelt, pénzt, gyorsan durván és sokat. Ellentmondást nem tűrt és vasmarokkal rázta, ülötte, verte őt és anyját. Keserves percek voltak, mikor gyengeségének érzetében tehetetlenül, összeszoritott ököllel, sápadtan, izzó szemmel kellett ezt tűrnie, azt látnia! Egy csúnya téli napon mindennek vége lett. Anyját kivitték a temetőbe, ő vissza ment a hideg odúba egyedül mert apját többé nem látta. Idegenek jóvoltából nőit nagyra, lett pappá és a vele született energiája vitte, karlársait megelőzve, szédítő magasra. Az az energia mely öntudatlanul akkor csírázott ki lelkében, mikor is gyerek korában sokra akarta vinni, hogy anyját segíthesse, hogy visszafizethesse azt, mit az érte tett. Sajnos ex 148*