Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

DOMBAY HUGÓ FALUSI TEMETŐ. Kis, alacsony templom a falu végében, Körülötte csöndes, puszta temető ; Düledező fejfák — csak egy-egy áll épen — Melyet még fogára nem vett az idő. Lent, a sirok mélyén, elföldelt parasztok, Tört-vert, nyűgözött nép teste porladoz. Kit élete sorsa ilyennek maraszt At, Nincs joga a hivság márványaihoz. Málló rög a társa, por, sár, élve halva, Ott van a kapáján, mig fönt kezeli, Itt egy vakandturás horpadozó halma S mindenha bogánccsal, tüskével teli. És ha idők multán széthull, összesüpped, Az sincs, aki kérdje : vallj' ki pihen ott ? Jön-megy nemzedéke, sor sorra, de csöppet Sem törődik azzal: lent ki a halott? Napsugaras nyáron, végig ha kizöldül S vadvirággal ékes lett a sok halom, Apró unokái jönnek, hogy e földbül Tépjék a virágot, mit kihajt a gyom. Sirján űzik egymást, fürge táncra kelnek, Nem sejtve, hogy ősük porlad ott alant; Ez hallgat, azok fönt vigan énekelnek — Mert hangos az élet és néma a hant. 13^