Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

itak s úgy vélem, hogy háremem kincsei közül a hervadásnak indult liliomokból ki kell cserélni néhány darabot. — Győzhetetlen daliák fénylő csillaga, Gázi Husszein pasa becsületes jó uram, igaz szivvel mondom neked, hogy Nyitra utcáin mesés szépségű leányokat láttam s bizony Bagdadnak messzefehérlö tornyai alól hozott gyöngyeidet méltóképen cserélheted ki az északi Zobor ragyogó hegyi kristályaival. — Jöjjön tehát ide a retfenthetlen Ahmet aga, őrségem parancsnoka, akinél senkiíia nem ismeri jobban a ravaszul kacagó nők sóvár pillantásait. Ahmet aga világos öltönyben, ragyogó karddal oldalán tiszteleg ura előtt s nádszálegyenes oszlopként némán várja a parancsokat. — Ahmet öcsém tudod, hogy a földön minden mulandó és a hölgyek szépsége olyan, mint a tányér, elkopik előbb vagy utóbb. Tudod azt is, hogy a tányérokat váltani kell, hozd tehát feleségeim ragyogó kertjébe a szőke Nyitra vizének legragyogóbb nefelejtsétt Úgy mondom, hogy a legragyogóbbat, kinek kék szeme elhomályosítja a fénylő türkiz minden diszességét... Ahmet aga néma meghajlással fordul vissza, csak acél sarkantyúi pendülnek a csendbe, mintha azt mondanák, hogy valóra válik a nagyúri parancs. Őkegyelme valahol Arábia sikján nőtt magasra, meleg éghajlathoz szokott szivét erőteljesen fűtötte forróvérű leányzók körében. Ez a szórakozás pedig annál inkább könnyen ment vala, mert Ahmet aga ritka szépségű dalia, már pedig a nőknek az is elég, ha a hímnemű teremtmény mindössze csak egy fokkal szebb a fekete ördögnél. Ahmet vitéz méltóságos léptekkel haladt le a várút macskafejű kövezetén s mivel jól tudta, hogy a ravasz hitetlenek zöme nem könnyen árulja el kincsei rejtekét, a vele szembejövő koldusasszony nyelvét próbálta csacsogásra birni egy fényes pénzdarab előhúzásával. 134*