Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

vad erővel lepték meg a szivet és hódolatra ösztönözték azt. Liszt nem mindig játszott egyformán. Ahogy kedélye irányította kezeit. Ha rossz kedve volt, akkor közepesen játszott, de ha kedélyének borús fellegeit áttörte a jókedv napsugara, akkor játéka utolérhetetlenné vált és földi gyönyörűségeket rejtett magában. Sohasem kérette magát, készségesen odaült a zongorához és játszott. Senkisem tudott úgy uralkodni a közönség figyelmén, mint Liszt. Ebben a tekintetben Paganinihez volt hasonló. Schumann, aki nem kedvelte Lisztet, gyakran mondotta a nagy magyar művészről : — Játéka olyan gyors, mint a villám, dörög, mint az ég, de maga után kénes szagot hagy. Ez a rövid kritika egy kis iróniát és rosszakaratoí hord magában. Chopin Liszt egyenes ellentéte. Nem szivesen ült a zongorához, akkor is csak a legkivételesebb alkalmakkor, mikor meg volt győződve a teljes sikerről. Játéka nem olyan robusztus, erőteljes és technikailag annyira kiforrott, mint nagy ellenfeléé, ehhez nem is volt meg a kívánatos testi ereje, de minden egyes billentyű-ütésében nagy álmodozó géniusza, lelkének finomsága, érzéseinek gazdagsága szólt. Beteges külsője nem is engedte sejttetni, hogy mennyi érzés, álmodozás húzódik meg e gyenge külső mögött. Egy alkalommal csupa neves művészemberből álló társaságot találunk N. gróf kastélyában. Ott látjuk a kor leghíresebb színészeit, énekeseit, iróit és zenészeit. Maga a gróf és családja is a legintimebb viszonyban állt a művészettel. Víg és szórakozásokban gazdag élet uralkodott a kastélyban. A művészek azok szeszélyesek, kedvteléseik gyorsreptüek, akárcsak a parti fecskéé. Liszt egy híres, de kétes erkölcsű hölggyel jelent meg a kastélyban. Egy este, mikor a társaság már végighallgatta a színészek tökéletes játékát, valakinek az a 12