Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

bizarr ötleíe támadt, hogy vonuljanak le a parkba, vigyék le a zongorát, a környezet, a természet csodálatos gazdagságú dekorációja méltó keret lesz a két zongoraművész játékának. Az elgondolást tetté valósították. A kertben nyíltak a rózsák, a nehéz illat megfeküdte az érzékeket. A hold nevetős arccal végezte évezredes felügyelő útját az égen. Liszt odaült a zongorához és Chopin Nocturnéját játszotta. De vissza nem tudta tartani magát attól, hogy a gyönyörű műbe saját trilláit és tremoláit el ne vegyitse, amelyek az eredeti műben nem szerepeltek. Ezeket a zenei kilengéseket Chopin nem szerette, ki is mutatta nem tetszését, de mikor Liszt csak tovább fűszerezte kedvenc zenei tarkitásaival Chopin művét, ez elvesztette türelmét, odament Liszthez és a következőket mondotta neki: — Kedves barátom, ha már megtisztelsz azzal, hogy az én művemet játszod, akkor játszd úgy, ahogy én azt megirtam, vagy játszál inkább valami mást. Egyedül Chopinnak van joga ahhoz, hogy műveit megváltoztassa. — Eh bien ! — akkor játszál magad — válaszolta Liszt nem kis haraggal. — Nagyon szivesen — mondta Chopin és leült a zongorához. Ebben a pillanatban egy nagy éjjeli lepke egyenesen a lámpába szállt és kioltotta fényét. Újból felakarták gyújtani, de Chopin nem engedte. — Hagyjatok, elég nekem a hold fénye is. Aztán játszott... kedvvel és teljes elmélyüléssel. Egész lényével leszállt az érzések mély tengerébe és kereste művészete fáklyája mellett a legszebb zenei gyöngyszemeket. A fülemüle is abbahagyta szerelmi dalát a kert fáin, a hallgatóság extázisba esett és alig mert lélegzetet venni. És amikor Chopin abbahagyta a játékot és felgyújtották a lámpát, Liszt szemében a csodálat, meghatottság könnycseppje ragyogott. 13