Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

egyelőre, mert aratás után a földeket felszántotta és a göröngyöket a nehéz hengerrel összetörte, hát az utolsó forduló után jónak látta megint visszavinni oda, ahol kölcsönkérte, talán az őszi vetéshez az övé is jó lesz már, bár könnyebb, de talán a göröngyök sem lesznek olyan kemények, mint most. Már be is kerüli a gádor alá vezető kis ajtón, odalépett az udvar felöl a kapuhoz, ki is nyitotta és a lovak a nyitott kapun maguktól is behúztak. Ferdi-bátya a lovak száját fogta csak és úgy kerülgette az udvaron a kacsavályul, a kis csibék vizes csészéjét és a trágyadombot le a pajta felé. Nem vette észre, hogy hátul a hengerre felkapaszkodott az én János barátom rövid kis kocsikázás végett. Azt sem vette észre, hogy a henger egy kiálló kövön nagyot zöttyent és a kis János előrebukott és a henger rájaszaladt. Csak akkor állt meg, amikor már a kis János ordilott, amikor már a fájdalma erősebb lett, mint önérzete, mely úgy van megalkotva, hogy tettei következményeit akkor is hang nélkül viseli el, ha azok fájdalmasak. Igen ám, de már ekkor lent volt János barátom fél arcáról a bőr és vére végigcsorgott a mellén. A kiabálásra kiszaladlak a házakból az asszonyok és ápolásba vették a megsebesült kis Jánost. A képe pufókra dagadt, a seb piros, kék, zöld lett, fájt is nagyon, de János barátom már nem sírt. Hanem amikor Ilon nenéje megkérdezte tőle, fog-e még egyszer hengerre kapaszkodni, akkor kis markát ökölbe szoritolta és a fogai között dühösen csak annyit mondott, hogy: „Nene! Most még nem tudom megverni Ferdi bátyámat, mert ő erősebb. Haneni ha majd megnövök, majd adok én neki, mért nem állt meg mindjárt, amikor kiáltottam ?" Szóval az én János barátom, amint az előbb elmondottakból is látszik, nem olyan mindennapi falusi kis János, aki ha idegent lát, legfeljebb szépen köszön, hogy Dicsértessék... s aztán igyekszik elbújni; az én János barátom már ma teljes tudatában van a saját 117