Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

„Ilon lelkem zárd el már a jószágot — hallatszik a pitvar felöl. „Édesanyám gyüjjék ki csak egy picinyt — kiáltja a kisleány a hang irányába — egy derék vándorember van itt, ki ösmerte az idesapát meg a Gáspár bácsit is. Az asszony egy fazékkal a kezében kijön és összehúzott szemöldöke alól kíváncsian tekint az idegenre. „Adj Isten jó estét!" Zabos Gáspár bizonytalanul lép előre, kitárta két karját és sirásra görbülő szájjal ordilja: „Mariska lelkem nem haltam meg, meggyüttem a fogságból — én vagyok a hites urad, Zabos Gáspár!" « Az esetnek természetesen egykettőre hire ment a faluban. Estére már náluk van az egész falu. Mind látni akarják a holtnak vélt Zabos Gáspárt. A tisztelendő űr is, a jegyző úr is átjöttek és azon tanakodnak a törvénybiróval, hogy vájjon meg kell-e majd újra esküdnie néhai Zabos Gáspárnak özvegy Tóth Józsefnéval ? KENEDY ERZSÉBET VÁROK. Hamuszínű fellegekből ólmos, szürke eső esik, Fáradt, gyötrött embereknek a lelkére nehezedik. Füstös, kormos állomáson órákhosszat várok, várok Hogy megjön az én vonatom, amelyikbe majd beszállok S elvisz engem nagysebesen — a boldogság országába Én se várjak ám hiába l Körülöttem nyüzsgés, mozgás. Jönnek, mennek az emberek És az Élei futó sínjén céljuk felé igyekszenek. Csak én várok... el fásultan... üres szívvel... csalódottan.. És érzem : az életsinről én már régen lesiklottam. 8 113