Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

VERLAINE SUB U R B E. Kis tiszafák a temetőn. Süvít a tél, vakít a dér S ők bólogatnak remegőn. Az elmúlás fuvalma ér : Új sírokon a fakereszt Megrezdül és bús hangja kél. Mint a folyó, nem ütve neszt, Árrá dagad : fiú, anya S özvegy köny-árt itt úgy ereszt Bolyongva e bánat-tanya Zeg-zugain; léptük akár A zokogásra ringana. Jártadba' nyög a sík határ-, Ott fenn kuszált felhősereg Egymást vadul cibálja már. Mint kínzó lelkiösmeret Nyilall beléd e zord hideg; Rájuk fagyos eső pereg — Szegény, dermedt halott szivek t Feledség és örök magány... Siratni őket vajh minek ? Csak volnánk már tavasz szakán l Cirógató napfényözön S dalos madár vidltna tán. Varázs fakad mezőn, közön, Hol eddig gyötrelem fakadt : A tél, a zsémbes, elköszön S aranyszínű égbolt alatt Napkeltitől napszálltaig Dal és illat ringatja csak Halottaink bús álmait. Forditotta UNGVÁRY ELEMÉR. 114