Popély Gyula: Népfogyatkozás – A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945

Bevezetés helyett

17 BEVEZETÉS HELYETT évi népszámlálás számlálólapján ismét találunk némi módosítást ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. Az anyanyelvre és nyelvtudásra vonatkozó kérdéseket itt már a számlálólap 8-as rovata tartalmazta. A rovat a) kérdése most is változatlanul az anyanyelvet tudakolta, de tömören mintegy azt is megmagyarázta, mi is értendő az anyanyelv fogalmán: „Mi az anyanyelve, vagyis az a nyelv, amelyet magáénak vall s legjobban és legszívesebben beszél?" A rovat b) kérdése csupán stilisztikailag tért el az előző népszámlálások számlálólapjának azonos kérdésétől: „Anyanyelvén kívül mely más nyelven beszél még?" Az 1910. évi népszámlálás számlálólapján már két különböző rovatba felvételezték a megszámláltak anyanyelvét és nyelvtudását A számlálólap 12. rovata tartalmazta az anyanyelvre vonatkozó kérdést: „Anyanyelve (az a nyelv, amelyet magáénak vall és legjobban és legszívesebben beszél)?" Megjegyzendő, hogy az idézett rovat „Anyanyelve" szava vastagon volt szedve, a magyarázatul szolgáló zárójeles rész azonban apró betűkkel. A számlálólap 13. rovatának kérdése tudakolta a megszámláltak nyelvismeretét: „Anyanyelvén kívül mely más nyelveken beszél még?" 1

6 A magyar népszámlálások mindig nagy gondot fordítottak az anyanyelv felvételezésének hitelességére, valamint az anyanyelv fogalmának tisztázására. Az 1880. évi népszámlálási számlálólapok kitöltéséhez a számlálóbiztosok számára kibocsátott hivatalos utasítás az anyanyelvi adat felvételével kapcsolatban szigorúan leszögezte: „Mindenki oly nyelvűnek írandó be, a minőnek vallja magát és ebbeli határozottan teendő nyilatkozatára semmiféle befolyást nem szabad a számláló ügynöknek gyakorolni." 1

7 Az anyanyelvi statisztika adatfelvevési módszerei népszámlálásról népszámlálásra finomultak. Az 1910. évi népszámláláshoz kibocsátott „Részletes utasítás" például az anyanyelv bevallásával kapcsolatban a következő felvilágosítást tartalmazta: „Anyanyelv gyanánt minden befolyásolástól menten a valósághoz híven mindenkor azt a nyelvet kell bejegyezni, amelyet az illető egyén magáénak vall, s amelyen legjobban és legszívesebben beszél. Ennélfogva megjegyzendő, hogy ámbár az anyanyelv a legtöbbször azonos azzal a nyelvvel, amelyet ki-ki gyermekkorában és rendszerint az anyjától tanult, mégis előfordulhat az az eset is, hogy a gyermek anyanyelve más, mint az anyjáé, különösen ha a gyermek kisdedóvóban, iskolában vagy egyéb társadalmi érintkezés által vagy annak következtében, hogy szülői különböző anyanyelvűek, az anyáétól különböző, más nyelvet sajátított el. A még beszélni nem tudó csecsemőknél és a némáknál anyanyelv gyanánt a család nyelve, vagyis az a nyelv írandó be, amelyen az illető egyén hozzátartozói otthon