Popély Gyula: Népfogyatkozás – A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945
Bevezetés helyett
18 BEVEZETÉS HELYETT rendszerint beszélni szoktak. Megjegyzendő továbbá, hogy anyanyelv gyanánt mindig csak egy nyelvet szabad kimutatni (...)" Az idézett felvilágosítás a továbbiakban még arról szólt, hogy a zsidók által beszélt héberrel kevert német nyelvet, az ún. jiddis zsargont, német nyelvként kell bejegyezni. 1 8 Az anyanyelvi elkülönülés tehát, ha a népesség túlnyomó többségénél nem is okozott problémát, egyes határesetekben bizony gondokat okozott mind a megszámlál taknak, mind a számlálóközegeknek. Hasonlóképpen a politikai nemzet és az etnikai értelemben vett nemzetiség különbözőségéből is adódtak olykor bizonyos visszás helyzetek. Az 1910. évi magyarországi népszámláláskor például Turóc megyében néhány falu nemes lakosai szerették volna magukat magyaroknak beíratni annak ellenére, hogy egytől egyig szlovák anyanyelvűek voltak. Az összeírást végző számlálóbiztosok azonban — nagyon helyesen — nem voltak hajlandóak magyaroknak bejegyezni őket, mivel az ellenkezett volna az adatfelvétel elveivel. 1 9 A példaként említett Turóc megyei nemesek szlovák anyanyelvűek lévén, statisztikailag az ország szlovák nemzetiségének sorait szaporították, de mint magyar honpolgárok egyben a politikai magyar nemzetnek is részei voltak. * * * Az 1910. évi népszámlálás 844 magyar többségű helységet mutatott ki a később Csehszlovák Köztársaság részévé vált észak-magyarországi területeken. Az 1880. évi népszámláláskor—amint tudjuk, ez volt az első olyan magyarországi népszámlálás, amely a lakosság anyanyelvi megoszlását is hitelt érdemlő módon rögzítette — azonban ezekből a helységekből még mindössze 768 volt magyar többségű. Ez azt jelenti, hogy az 1880 és 1910 között eltelt harminc év alatt 76 felvidéki helységben került többségbe az azelőtt ott kisebbségben levő magyar elem. Figyelemre méltó azonban, hogy ennek ellenére a magyar—szlovák, illetve a magyar—rutén nyelvhatár szinte alig módosult ezekben az évtizedekben. A magyarosodó helységek ugyanis részben a magyar etnikai tömbön belül helyezkedtek el, részben pedig azon teljesen kívül estek — ilyen volt a szlovák, illetve rutén etnikai tömb néhány városa és városi jellegű helysége —, így ez a fokozatos nyelvi átalakulás alig volt kihatással a magyar—szlovák, illetve magyar—rutén nyelvhatár módosulására. A magyar többségűvé vált helységek jelentős része a Pozsonytól Ugocsáig húzódó több száz kilométeres nyelvhatár különböző pontjain található ugyan, de annyira szétszórtan, hogy a magyarság északi nyelvhatárának említést érdemlő módosulásáról a tárgyalt korszakban alig beszélhetünk. Tény, hogy a magukat magyar anyanyelvieknek vallók száma és százalékaránya a magyar—szlovák, illetve a magyar—rutén
