Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

helyezkedett el az Igazságügyminisztériumban, a családja is vele ment, szegény emberek voltak, akik átélték már a kényszerű fészekváltás minden nyomorúságát. — Mondták, hogy nagyszerűen tud átsiklani a határokon, azért fordulok magához, Bodák úr... egy levelet kellene elvinni, fontos, nagyon fontos levelet. Iván felvetette a fejét, gyanakvó fény hullott onnét a főügyész arcába. — Mi van a levélben? A főügyész szinte szégyenlős tartózkodással felelt. — Nagyon fontos... emberek sorsáról van ezó... az otthon maradottakról. Utasítás nekik, hogy az esküt tegyék le, maradjanak, mindenáron maradjanak, mert itt megfulladnak. A szertartásnak vége volt, az üdvözlők tolongása kezdődött Klári körül. Azután a megnyíló embernyáj között indult ki az új pár. Iván az ajtó mellett állt, Klári mellette haladt el, és a fátyol alól sápadt arca meleg köszöntést küldött felé. Kormos mellette botorkált, nyomukba a sok apró emberféreg, akik az élet korbácsa voltak addig Ivánnak. Apás mosolygással telt el Iván láttukra, és így szólt magában: fütyülök rátok, az erősebb én vagyok!... — Mikor kaphatom meg a levelet? Kvakovszky boldog sietéssel kapott a belső zsebéhez. — Hát vállalja, öcsém? Nagyszerű! Ilyen gyors elhatározásra nem is számítottam. Itt a levél, adja át László elnök úrnak ... Mikor indulhat? — Ma este, ha gondolja a főügyész úr, hogy sürgős. A főügyész lelkendezve kapta el Iván kezét. — Igen, öcsém, minél hamarább. A templom kapujánál váltak el, Iván a Duna-parton indult hazafelé. Menni fog fűtetlen vonaton, lassú vicinálison, törött ablakok mellett ülve, havas szántóföldeken, lihegő izgalmak között, gyilkolásra vágyódó puskacsövek irányában, viszi a levelet, sok embernek elhatározó lökést, életet, nyugalmat, omlós kenyeret, ha hamuba és gyalázó sárba hentergetik is, de mégis kenyér, és éhes emberfiókák arcpirosítója, 86