Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

hajolt Iván a lányhoz, hosszú csókkal zárta el a nemek zuhatagát. A kívül maradt élet nem silbakolt többé Klári lelke küszöbén, mindent feloldó lázzal hullatta Iván felé a szókat. — Iván... én azt akarom... hogy a gyerek... a gyerekünk ... Iván! A szoba négy fala messzi horizonttá tágult Iván előtt, ölébe kapta a kislány felforrósodott testét, és könnyen, és felkacagó fiatalsággal, mint lelt virágot, dobbanó lépéssel vitte az ágyhoz, amely most egyszerre minden seb gyógyító írja, a múlt minden csúnyaságának letörlő kendője, bántott, hajszolt, fonák életének diadalmas visszaütése lett. 84