Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

— Na, de Lengyeléknél volt a múlt héten nagy riadalom! Iván ijedten kapta fel a fejét. Mi történhetett Máriával? Lovákné széket húzott magához, leült. — Hát úgy volt, kérem, hiszen tetszik ismerni Máriát, ó. Istenem, hogyne, hiszen jár fel hozzájuk, hogy itt Faragóéknál lakik két román katona. Azok látták a folyosón meg a lépcsőházban Máriát, amikor jött vagy ment. Nem csoda, ha megbolondultak, mert arra a lányra maga az ördög rakott rá minden férfivadíto szépséget. Ügy történt, hogy egy éjszaka, úgy egy óra felé részegen jött haza a két román, nem mentek Faragóékhoz, hanem fel a harmadikra, és épp a Lengyelék ajtaján kezdtek el dörömbölni. A cseléd nem mert ajtót nyitni, a lármára felébredt az egész ház, mert revolverrel verték az ajtót, hogy nyissák ki, mert ők románok, ők ide mint hódítók vonultak be, nekik minden ajtót ki kell nyitni. Iván feszülten, ideges türelmetlenséggel hallgatott. — Lengyel tanácsos úrnak jutott azután eszébe, hogy lekiabáljon az utcára a rendőrnek. Azok jöttek fel, egy nem mert jönni, hívott magához még egyet, úgy vitték el a két románt az ajtótól. Itt megállt Lovákné, és Ivánra nézett. — Mit tetszik ehhez szólni? Iván az ablakhoz ment, sokáig bámult ki az utcára, az alatta elevenedő életre. — Semmit, Lovák néni. Az öregasszony a félig ivott csészére mutatott. — Tessék még azt a kicsit meginni, Bodák úr. Iván hátra se fordult. — Köszönöm, Lovák néni, elég volt, nem kell több.. . viheti, nem kell semmi... Az öregasszony értetlenül rázta a fejét, amíg kiért a szobából. Biztosan a Lengyelékről hallott hír kedvetlenítette el. Hiszen ő már régen észrevette, hogy Bodák úr szokatlanul élénken érdeklődik minden iránt, ami a harmadikon történik. Visszafordult. Félénken szólította meg Ivánt. — Bodák úr, ne haragudjon, zavarom?... Mondhatom, Bodák úr, Mária kisasszony igazán nem oka, hogy a katonák 62