Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

akit kerestek, dühösen, köszönés nélkül mentek odébb. A szomszéd házba mentek. Ivánt a kocsmáros ugyanabba a házba menekítette be. A különbség csak ott volt, hogy a csendőrök az utca felől mentek, Ivánék meg az udvar felől, a csendőrök az utca felőli ajtón kopogtattak, és amikor beléptek a házba, ugyanakkor a kocsmáros kicibálta Ivánt a hátulsó kamrából, és húzta maga után, le az udvarba. Hátul, a kert alatt visszamentek a kocsmáros házába. A kocsmáros megtörölte a homlokát. — Nna, hát ez sikerült! Egy kis ablak nyílt a konyhából a szomszéd udvarba, odament, és lesett át a szomszédjához: mit csinálnak a csendőrök?... Azok ott is csak azt csinálták, amit nála: felforgattak mindent, és nem találtak senkit. Elmentek. A kocsmáros ellépett az ablaktól. Ivánhoz fordult. — Most már mehetünk vissza. Iván meghökkent. — Hová? A kocsmáros nevetett: — Hová? ... Jó kérdés: hát vissza Abrishoz. Iván nem értette, de engedelmeskedett. Űjra kimentek a kert alá, onnét át a szomszéd kertjébe. — Tetszik tudni, hadnagy úr — magyarázta —, nálam nem maradhat, hozzám még vissza fognak jönni, de ezeknél már nem fogják keresni. Hozzám még eljönnek vagy hatszor, de itt nyugodtan alhat a hadnagy úr estig. Bekopogtattak az ajtón, fiatal zsidó nyitott ajtót nekik. A kocsmáros összesúgott vele, az meg bólogatott. — Majd elküldöm a gyereket, az megtudja. Leültek az asztal mellé, Iván elgondolkozva meredt maga elé. Az elkövetkező órák nyugtalanították: mi jöhet még ezután, ha már ennyi izgalmon kellett átesnie, pedig még túl sincs a határon! Gyerek jött a szobába, és lihegve újságolta, hogy a csendőrök sorba járnak minden házat, mindenütt keresnek valami embert. Iván elsápadt, a kocsmáros kedélyesen nyugtatta. 54