Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

— Na látja, hadnagy úr, vigyázni kell, ezek nagyon utaznak a volt tisztekre, máskor hagyja otthon ezt a csizmát. Az ablakra tekintett, és hirtelen rémülettel ugrott Ivánhoz. — Nézze ... nézze ... ezek magáért jönnek vissza. A csendőrlaktanya kapuja odalátszott a kocsmáros szobájából, a kapun a két csendőr lépett ki, és egyenesen a kocsma felé tartott. Iván meredt rémülettel nézte, és tanácstalanul várta a bekövetkezendőket. Az villant át az agyán, hogy ezek most azért jönnek, mert mégis gyanús előttük, és most alaposabban fogják megvizsgálni. A kocsmáros lihegő sietéssel kapta fel a kézitáskát, megragadta Iván karját. — Jöjjön, meneküljön! Iván, mint a tehetetlen gyermek, engedte, hogy a kocsmáros magával vonszolja. A konyhában néhány szót szólt a feleségének, azzal húzta Ivánt az udvarra, az istálló felé. A csendőrök beléptek az ivóba, a kocsmárosné ment elébük. Nyugodtan, nagyszerű színjátszással szólt hozzájuk. — Parancsolnak az urak? Az egyik, az őrmester, komoran szólt rá az asszonyra. — Hol van az a tiszt? Az asszony nyugodtan fogadta a kérdést. — Melyik? — Hát amelyik az előbb itt volt. — Hát az tiszt volt? — Igen. — Az elment... Felhorkant az őrmester. — Hová? Az asszony ördögi nyugalommal tartotta magát. — Nem tudom, a faluba... megivott egy csupor kávét, azzal elment. Nem mondta, hová ... A söntésbe ment, és a pálinkáspoharakat kezdte törölgetni. A két csendőr dühösen tanácskozott néhány pillanatig, azután bement a belső szobába. Felhánytak mindent, az ágyakat, a szekrényeket. Amikor nem találták azt, 53