Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút
Két part közt fut a víz
II I A kora délutáni órákban Bakos András háza kapuján óvatosan körültekintő alakok surrantak be. A nagy rácsos vaskapu mohón nyelte el a közeledőket, csattant a zár, és aki jött, már sietett is fel a lépcsőn, az emeleti nagy ebédlőbe. Az emeletes, nagy úri házat megülte a csend, a vármegye volt főügyésze erre a délutánra szőlejében adott munkát minden cselédjének. A ház asszonya se volt otthon, a sűrűn érkező vendégeket Bakos fogadta. Amikor Iván megérkezett, akkor már vagy nyolcan ültek a nagy asztal körül. A pénzügyigazgató, Kallós János, magas, vérmes úr, aki izgatottan kapkodott a bajuszához, és mindig az ajtó felé tekingetett, mintha onnét várná az ellenséget. A megyei főjegyző, aki sárgára érett ujjaival éppen új cigarettát sodort. Mellette két fiatal szolgabíró ült. Az egyik kényszeredett, csontos arcú gyerekember, a másik, Kormos György, hangos beszédű úr, aki örökké hideg tenyerével már csapkodta is az asztalt. A kályha mellett ült Szemző Viktor, fiatal földbirtokos, egyetlen, aki zsidó volt a társaságban. Iván nem ült az asztalhoz, hanem a kályha mellett, a másik karosszékbe telepedett. Nehezen szánta rá magát, hogy eljöjjön, amikor reggel a piactéren Szemző szólt neki, akkor még úgy gondolta, hogy nem fog elmenni. Minek? ... Szemző felsorolta neki a neveket, akiket ott fog találni. Neki azokkal az emberekkel soha semmi közös dolga nem volt, azok sohase voltak kíváncsiak arra, hogy vajon mit csinál most Bodák Iván. De amikor Szemző rejtélyesen, töredezett szavakkal mondta el, hogy nagyon fontos dolog miatt hívják, akkor mégiscsak úgy gondolta, hogy illő lesz, ha elmegy. 35
