Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Mirákulum

II A harangozót küldte Bakos, hogy járja be az egyháztanácsosokat, és hívja be őket ebéd utánra a parókiára. Kicsi, száraz öregember volt a harangozó, Vácsy János, az apja is harangozó volt, ő is a toronyban nőtt fel, két tenyerén vastag lett a bőr a kötél fogától. Visszatért, kopogott, úgy ment be. — Bejártam a helyeket, tisztelendő úr. Bakos a kofferból szedte ki a ruhaneműt, kirakta az ágyra, az öreg tisztelendő ágyára, ami még ott volt. — Jönnek? — Itt lesznek. Bakos tovább rakosgatott. Vácsy meg ott állt mellette. Ügy állt ott, mint aki még nincsen készen mindennel. — Ezt a bútorneműt elviszik innen ... — Tudom. — Jön majd helyette más ... — Igen. — Hej, a tisztelendő úr de nem gondolta, hogy ilyen egyszerre elmegy. — Hiszen beteg volt régóta. Vácsy János lökött egyet a vállán. — Vót, vót, de a betegség még nem halál... jó ember vót a tisztelendő úr, csak éppen az utolsó időben nagyon ráhagyta a kúcsokat Julisra. Bakos úgy tett, mintha nem hallaná, Vácsyn meglátszott, hogy nem ez az, amiről szólni akar, egyéb mondanivaló ült a száján. Elkezdte. — Váratlan vót, hogy a tisztelendő úr jött... Bakos elnevette magát. 205