Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Mirákulum

— Sok minden jön váratlanul, öreg. Az öregnek is mosolygós lett a szeme, bátorodottan szólt tovább. — Hiszen úgy van... de a falu azt hitte, hogy az újhelyi káplán kerül ide, aki a temetésen is vót... úgy vót, hogy az kerül ide. Bakos felállt a görnyedésből, szembefordult az öreggel, megfogta a két vállát. — Hej, öreg, a jóisten se kérdezte a világtól, hogy kell-e nektek Szent Péter, csak küldte ... így van ez. Vácsy János csak rábólogatott. — Jól van ez így... hadd válogassa az ember a lovát, cselédjét, asszonyát, de ne az urát, parancsolóját, mert akit urat ha választ az ember, cselédjévé válik az. — Hanem mondja csak ... na ... hogy is ... — János. — ... mondja csak, János, maradt itt valami asszonynép a plébánián? — Hogyne maradt vóna, Julis itt van, behíjjam? — Hívja be. Kiment az öreg, és Bakos arra gondolt, hogy jobb lesz most egyszerre végezni mindennel, nem veheti hasznát az öreg cselédnek, az édesanyja úgyis jön a jövő héten, a bútora is itt lesz, inkább most egyszerre adja tudtára, hogy elmehet. Majd gondoskodik másképpen róla. Körüljárta a szobákat, a régi bútorokat. A könyvszekrényhez ment, sok könyve volt az öreg papnak, meglászott rajtuk a forgatás. Az ebédlőben nagy, szárnyas ajtós szekrény állt, kinyitotta az ajtaját, szép rendben sorakoztak bent a poharak, tányérok, finom holmik. Szerette az öreg a jó ételt, italt, mértékkel, bölcsen, a jó cimborát és az egészséges kacagást. Ember módra. János csak nem jött vissza, hát kiment a konyha felé. Nem volt senki a konyhában. Az udvarra ment. — János! Nem szólt senki vissza. Az udvar végében volt az istálló, arra indult, hogy 206