Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

XXIII A börtön egész kedélyes volt. Sodronyos vaságyat tettek be neki, és ágyneműért is küldöttek a feleségéhez. Nappal kihallgatásra vitték, széles arcú, csontos, zömök rendőrtiszt végezte a kihallgatást. Kérdésekkel árasztotta el Ivánt, és ő egykedvű nyugalommal felelgetett. — Nem tudom ... nem tudom ... kimentem én is, mert mindenki kiment... nem tudm ... Másnap újra vitték kihallgatásra, és pontosan ugyanazokat kérdezte tőle a rendőrtiszt. Iván pedig pontosan ugyanazokat a válaszokat adta neki, mint először. Este megnyílt a cella aj tata, Iván már feküdt az ágyában. Megyesi lépett be, az egyik detektív. — Jó estét, mérnök úr. — Jó estét. Leült Megyesi az Iván ágya szélére, és barátságosan veregette meg a kezét. — Unatkozik? Iván elnevette magát. — Hasonló jókat kívánok magának, Megyesi úr. Megyesi fanyar mosollyal válaszolt a nevetésre. — Ma nekem, holnap neked ... nekem már volt részem ebben odaát... Különben hogy van, mérnök úr? Iván ránézett a detektívre, és sokáig nézte elgondolkozva. — Komolyan kérdi ezt tőlem? Megyesi cigarettát vett elő, Ivánt is kínálta. — Hát hogy kérdezném másképpen, mint komolyan? — Akkor pedig — Iván hangja elcsuklott — azt mondom, hogy jól, nagyon jól. Sokáig elbeszélgettek még mindenféléről. Megyesi el178