Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

ment a hír, átvonuló állomás lett a város, és az álmukból felriadt emberek sietve öltöztek, hogy ők is odamenjenek, ahol ma csoda fog történni. Árok szélére telepedtek, mezőn táboroztak, magukkal hozott tarisznyából ettek, és messzire feketéllett tőlük a tájék. Azután rendőrök jöttek lóháton, riadtan torpantak meg a roppant tömegtől, és jobb híján neveket jegyezgettek a könyveikbe. A tömeg nem mozdult, a tömeg egy hangos szót ki nem ejtett, és ez a borzalmas egyforma csend rémületbe hajszolta a hatalom embereit. Nem történt semmi, órák múltak hideg mozdulatlanságban, és a roppanttá vált tömegnek ez a megfagyot mozdulatlansága mindennél félelmetesebb volt. Végre jött az autó, a várt autó. Egyenruhás urak ültek benne. Közel se jöttek a tömeghez, messzi voltak még, amikor sietve megfordultak, és visszarobogtak oda, ahonnét jöttek. Estig várt hiába a nép, azután elszéledt. Iván már csak másnap, a rendőrségi börtön cellájában tudott azon elmélkedni, hogy más hely az, ahol golyót lő a fegyver, és más hely az, ahol vérző seb nyílik a golyó útjában, és a születendő fájdalom még sohase tudta elvonni a fegyver ravaszáról azt a kezet, amely útjára akarja engedni az acélgolyót. 177