Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

folyt a tanácskozás, hogy mit kell tenni. Tíz óra is elmúlt már, amikor Szabó Gábor megbökte Iván karját, és szemével intett feléje. — Gyere, Iván! öregebb volt Szabó Gábor, de fiatal tudott maradni. Ritka példánya volt a fajtájának, hatalmas koponyájában egyre nagyobb horizontú terveket szövögetett. Óvatosan álltak fel a székről, és úgy surrantak ki a szobából, hogy az öregek észre se vették. Kint az utcán Szabó Gábor ideges nevetéssel vonta magával Ivánt. — Haszontalan kaszinózás, ami ott folyik bent. Mind becsületes és jó szándékú, de mind fél attól, hogy nem alhat majd egy éjszaka a megszokott ágyában. Suttogóvá lett Gábor hangja, és amikor végére ért a beszédnek, erős kézfogással váltak el. Ügy történt minden, ahogy Szabó Gábor hirtelen kitervelte. Kétfelé osztották egymás között a vidéket, és gyorsan szerzett kocsiba ült mind a kettő. Egyik keletnek indult, a másik nyugatnak, és a legelső faluban felvert éjszakai nyugalmából egy-egy ismerős jó barátot. Siető szóval mondták el, hogy miről van szó, hogy reggelre mindenki a cseklészi határban legyen az országúton. Neki az a dolga, hogy még az éjjel verje fel a falut. Ezzel végezve továbbmentek a másik faluba, onnét a harmadikba. Mindig akadt valaki, aki az útvonalból félreeső falut vállalta magára. Lázas arccal ült a kocsiban Iván, ás didergő szájjal szívta a cigarettáját. Amerre járt, megmozdultak a házak, és mint az árvíz hulláma, úgy terjedt szét a mozgás és az ébredő emberek tevékenysége. Hajnal lett, mire visszakerült, és Mária ébren, kisírt szemmel várt rá. Nem haraggal, nem hangos szóval, csak ennyivel: — Minek ez, Iván? Egymagad akarsz a tenger elé feküdni? Az áradat pedig megindult. Emberek jöttek gyalog és lóháton, szekérrel és uras fogatokon, gyermek és asszony, folyt az emberfolyam az ég minden tája felől. Reggelre embertől lett fekete a csertészi határ. A városban is szét176