Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

sorokkal mérje fel, volt olyan, amelyre csak legyintett, mert legfeljebb húszsoros hír volt: csak egy anya fojtotta meg újszülött magzatát, vagy elcsúszott élet lobbant ki tragédiában, de megcsillant a szeme, ha népgyűlés volt készülőben, vagy ha a zsupán a saját istállójába hajtatta be, és saját szükségletére fejette meg a tilosban talált tehenet, mert ezek oldalas szenzációk voltak, és egy oldal négyszer száz sor, és kettőszáz koronát jelentett. A csődbe jutott magyar üzlet ötsornyira és az idegen kézbe került magyar ingatlan legfeljebb tízsornyira érdekelte. Égett, lobogott, és tevékeny volt, már tagja lett a legfelsőbb pártbizottságnak, ahol ő vak gyermek volt a vak vének között, és nem vette észre, a többiek se, hogy a Fő utcán idegené volt már valamennyi épület, minden ház, csak egyetlenegy maradt a régi kézen. Az övék, özvegy Bodáknéé. Mária megdöbbenve nézte ezt a lázas futást, és csak néha próbálta arra kérni, hogy többet legyen vele. Elborult szemmel hallgatott el, amikor Iván türelmetlen szavakkal próbálta megnyugtatni. Nem volt még egy hónapja sem otthon, amikor egy este sürgősen hívatták a város régi polgármesteréhez. Nem tudta, miért hívatják, de ment, és a polgármester öreg szobájában már komoly urak ültek, amikor belépett. Nem volt már hely az asztal körül, kívül ült le a körön, Szabó Gábor mellé, aki titkára volt az egyik politikai pártnak. Hír jött kívülről, hogy másnap reggel megérkezik a határmegállapító bizottság. Lesz benne francia, angol, amerikai, japán, ki fognak menni a csertészi határhoz, és a helyszínen fogják tanulmányozni, hová tegyék a határ vonalát. Nagyszerű alkalom arra, hogy felhívják a világ figyelmét az idezárt magyarság sorsának igazságtalanságára. Tenni kell valamit, de gyorsan. Meggondoltan és súlyosan beszélt a volt polgármester, némán és bólogatva hallgatták a körben ülők. Igen, tenni kell valamit. De mit? Teltek az órák, mélyült az este, de még mindig arról 175