Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

pázsit terült a fák alá. Mária kirántotta karját Iván kezéből, lefutott az útról, és lekuporodott a zöld fűbe. — Ez volt itt az én helyem, amíg maga nem volt itthon. Ide jöttem le minden délután, és néztem az eget... így ni... Hanyatt feküdt a fűbe, és meredt szemmel nézte a fák lombja között elfutó felhőket. Iván nézte, és ahogy ott feküdt, először látta meg rajta az érő gyümölcs lágy hullámvonalát. Leült mellé a fűbe, és az arcához hajolt, hogy megcsókolja. Mária oldalt fordult feléje, úgy adta a száját, de hirtelen eltolta magától. — Pszt... pszt... most... Iván révedten nézett rá. — Mi az? Arcán a végtelenség nevezhetetlen mosolya terült széjjel, két karjával Iván fejéhez nyúlt, és lágy lassúsággal húzta Iván fejét a hasára. — Hallgassa csak!... — Hallgatom ... — Ifjabb Iván mozog ... Iván két karjával átfogta az asszony testét, úgy hallgatózott : — Dehogyis: ifjabb Mária ... Megunta a gyermek a mozgolódást, Mária felállt, Iván is felállt. — Utóvégre mindegy... Iván vagy Mária... a fontos az, hogy a miénk ... — Kettőnké... ölelkezve mentek végig az úton, vissza a házba, és nehezen várták az estét. 172