Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

j ék Iván zavartalan útjáról. Amikor pedig Mária szökött, akkor is láthatatlanul egészen a határig kísérté, hogy megvédje valamelyik buzgó határőr közbelépésétől. Iván keserűen nevetett anyja elbeszélésén, de Bodákné hosszú aggodalma már felengedett az együttlét melegében, és úgy simogatta fia bozontos haját, mint régen, amikor még a szoknyájába kapaszkodott. — Jó ez, hogy így történt, legalább kényszerűségből esel túl azon, amit jó szándékból nehezebben kezdtél volna el. Mária is megérkezett, és együtt mentek fel Lengyelékhez. Amikor Mária megtudta, hogy neki másnap utaznia kell, sírt, és ellenkezett, és gyűlöletes szavakat mondott Bodáknénak. De apadt a sírás az öregek szavára, és amikor estefelé elkísérték Bodáknét a szállodájába, hangtalan összekuncogással fogadták a kemény és könyörtelen öregasszony vacsorameghívását. Drága helyre mentek, drága ételeket rendeltek, és sokat, ez az öregasszony az asztalon át úgy nézett rájuk, mint a teremtő Isten a megáldott földre. / 154