Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

hánybarna kolbászok fonták át a levegőt. Innét a másik oldalra tértek át, ahol Friedl cukrászdája volt. A húsétel után megkívánták az édességet is. De csak így, üvegen keresztül. Kiértek az utca végére, a Lánchíd mellett lefordultak a Margit-rakpartra, és a tavaszodó este hűs áhítatában gondoltak a jövendőre. — Már csak egy utolsó erőfeszítés. .. — Igen... — és Mária keze Iván kezét tartotta, hogy megszorítsa. Azután betértek a megszokott tejcsarnokba, és tejeskávét ittak két zsemlével. Híg volt a kávé és erőtlen, de meleg volt, és jó volt arra, hogy a testük kemény lázadását elaltassa egy hosszú éjszakára. Március végére váratlanul érkezett meg özvegy Bodákné. Egyedül találta Ivánt a lakásban, így azután egyszerre elmondhatott mindent, ami őt idehajtotta. Egyre kapta a híreket a Pestről hazatértektől, hogy sápadt Iván, és a szeme mindennap nagyobb és csillogóbb. De hír se kellett, érezte ő, hogy szükség van itt rá, nem volt nyugta addig, amíg el nem indulhatott. — Holnap megyek vissza, és viszem Máriát is magammal. Iván a megvert gyermek dacos ellenkezésével szólt vissza. — Az nem lehet, anyám! De Bodákné tudott erélyes is lenni. Most is az volt, mert látta, hogy szükség van rá. — Viszem magammal! Iván nem felelt többet. Tudta, hogy az anyjának van igaza. Így elpusztulnak, mielőtt célba érnének. Iván különben is jöhet haza majd, ha elvégezte a dolgát — mondotta Bodákné —, mert az a Klapka kisasszony-féle hír csak beugratás volt. Bodákné hivatalos ügyben járt a rendőrségen, és ott a politikai ügyosztályvezető nevetve mondta el neki, hogy milyen jól sikerült kiugratni a fiatalurat. A zsupánnak igen kellemetlenné kezdett válni Iván újságíróskodása, de törvényes mód nem volt rá, hogy elhallgattassák, ezért rendezték meg Klapka kisasszony segítségével a beugratást. Szó se volt letartóztatásról, sőt ő, a rendőrtiszt, azért várt akkor az állomáson, hogy intézked153