Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

az arca, és a szája színe szinte összeolvadt az arca színével. Sokáig nézte Iván ezt az arcot, Mária lehunyta a szemét, és édes ernyedéssel nyúlt el a széken. Iván lassan visszaeresztette a széket, és visszaült a könyvéhez. Másnap délután átment Pestre, és céltalanul kószált az utcákon. Arra gondolt titokban, hogy találkozik majd ismerős földivel, attól pénzt kér kölcsön, és elviszi Máriát jóllakni valami jó helyre. A Belvárosi Kávéház előtt állt meg, a földiek még mindig ezt a helyet keresték, itt lehetett a legtöbb reménysége. Hamar jött az este, bent a kávéházban jó meleg fénnyel gyúltak ki a lámpák, és a talpa alatt egyre növekvő fájdálommal érezte a járda fagyos hidegét. Nem jött senki ismerős, gyalog indult át az Erzsébet-hídon, és gyalog ment át a Fő utcán. Közben már arra is gondolt, hogy mégis ír az anyjának, az biztosan küldene pénzt neki. Eddig is küldött volna, minden levele tele volt aggodalommal és kérdéssel, de Iván minden válaszából tavaszi jókedv és kövérré hizlalt biztatás áradt. Egy pillanatig már úgy volt most, hogy véget vet ennek a kétfelé titkolt nyomorúságnak, és megírja az anyjának, hogy ebben a szédítő iramú munkában gyorsan égnek a fiatal test energiái, kell a több étel, mert a sejtek mohón lesnek minden közéjük hulló falatot, és Máriának is megmondja, hogy ő is szóljon az apjának, aki a mindennapi találkozás szemtévesztő folyamatában nem vette észre egyre fehérebben világító orcájukat. De eszébe jutott az, amikor otthon a nagybácsija kegyetlen nem bízással vágta az arcába, hogy tebelőled se lesz mérnök, Iván, akkor az volt a válasza, hogy lesz, és most százszor inkább csak ezt tudta válaszolni önmagának. Január, február a félévi vizsgákkal telt el, utána néhány nap pihenés következett. Március lett, és a Duna-parton rügyezni kezdtek a fák. Délutánonként sétálni mentek Máriával, a Fő utcát vették sorba először, és másodszori sétájuknál már hallgatagon tudták mind a ketten, hogy hol kell megállniuk: először a Fábián hentes kirakata előtt, ahol rózsaszínű sonkák hevertek porcelán tálakon, és do152