Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

— Tessék! És holnap jelentkezz a zászlóalj irodájában szolgálattételre. Boldogan mesélte el, hogy az egyetemi zászlóalj segédtisztje régi katonacimborája, őhozzá ment el délelőtt, és felvetette Ivánt a zászlóaljba. Nem ment nehezen, most a forradalmak után szükség van megbízható emberekre, akik a zsúfolt katonai börtönöket és a kaszárnyákat őrzik. Ez a feladata az egyetemi zászlóaljnak, és ezért fizetnek minden volt tisztnek havi ezerötszáz koronát, és ami a fő, a szolgálat olyan, hogy amellett a tanulmányait rendesen végezheti az ember. Valóságos jótétemény, minden második éjszaka szolgálat, az is csak felváltva kétóránként, az ember alhat is közben. Iván felugrott a székről, elkapta Pista két vállát. — Igaz ez, te lingár? Pista szeme az égnek fordult. — Dögöljek meg, ha nem igaz. Szerencse, hogy Lovákné a nagy zajra gyorsan és fenségesen megjelent a szobában, különben minden párna és minden szék semmivé lett volna a boldog verekedésben. De Lovákné megjelent, és a zaj lecsendesült. Pista nézte Lováknét, és arcátlan nyíltsággal mosolygott rá. — Parancsol valamit, Lovák néni? Lovákné körülnézett a nagy rendetlenségen, és szelíden szólalt meg. — Valami szokatlan zajocskát hallottam, ahogy éppen a húst klopfoltam a konyhán ... Pista nesztelen tigrisléptekkel ment egészen közel Lovák nénihez. — Ügy tudom, Lovák néni, hogy Bodák úr ma már átadta a mi megbízásunkból a havi bért... Lovák néni öreg arca pirosra gyulladt. — Igen... i ... igen, Bodák úr nagyon rendes ember. Pista magasra húzta ki magát az öregasszony előtt, magasra és vákonyra. — És azt elhiszi, Lovák néni, hogy én még sokkal, de sokkal rendsebb ember vagyok? ... Lovákné jobb híján szintén a tréfára tért át. 140