Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

és Pista a külső nagy szobában fognak lakni, Ivánnak pedig a belső kisebbik szoba jut. Iván mégiscsak házasember, neki szüksége van néha a magányra. Mindenesetre az a legfontosabb, hogy Iván fizesse ki a bért Lovák néninek. Lovák néni ugyan még nem szólt, de észrevették, hogy minden reggel hígabb a kávé, amit behoz nekik. Ez volt az ő jelbeszéde. — Mondd, Pista, te jogász vagy? — Igen. — És te, Miklós? Csák Miklós elpirult, kinézett az ablakon, neki az volt a szokása, hogy ritkán nézett az ember szemébe. — Én az egyéves kereskedelmi akadémiára járok... Már vette is a jegyzeteit és a kalapját. — Sietnem kell, kilenckor katalógusolvasás lesz. Egyedül maradt Iván Bakos Pistával. Okos, szép, fekete szemű, nyurga fiú volt, a háború alatt tényleges katonatiszt, tüzér főhadnagy, a háború után pedig letette az egyenruhát, és beállt diáknak. — Kaptok pénzt rendesen hazulról? Pista a vállát vonogatta. — Kapok, amikor lehet küldeni. Alkalmi utasokkal szokta küldeni apám. — Már kiengedték Bandi bácsit, tudod? — Tudom, azóta már járt is erre. Nagyon megviselte az öreget a dolog. Te mit akarsz csinálni? Iván sohase szeretett a maga dolgairól másokkal beszélni, de Pista, az más volt, ezekből a szemekből véghetetlen jósága ömlött az emberi szívnek. Vele úgy tudott beszélni, mintha csak önmagával beszélne. — Nekem nem szabad hazulról pénzt kérnem, lehetne, de nem szabad, mert megházasodtam. Nekem itt kell megkeresnem a pénzt, és azontúl tanulnom is kell. Az utolsó évem még hátravan. Pista szeretett sokáig lustálkodni, még most is hálóingben volt, háttal állt a besütő napnak, és a hátát melengette. — És hogy akarsz pénzt keresni? — Azt még nem tudom. Valahogy . .. 138