Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

megjelent néhány cikke. Az emberek pedig ebben a mozgalmas időben felfokozott szomjúsággal lesik az újságokat, soha nem volt még ilyen virágzása a hírlapirodalomnak. El kell Ivánnak vállalnia valamelyik lap tudósítását, ezzel — ha redesen dolgozik — szép pénzt kereshet. Szemző a tett embere volt, könyvesbolt előtt mentek el, behúzta Ivánt a boltba, és sietve, kevés válogatással töltőtollat vásárolt neki, meg egy nyaláb papirost. — Engedd meg, hogy én legyek az elindítója a te újságírói működésednek. Iván nem szólt semmit, nevetni akart, de keserű volt ehhez a szája íze. Szemző tintát is töltetett a tollba, és cipelte magával Ivánt a közeli kávéházba. Bent a kávéházban így délelőtt csak egy-két ember lézengett, nyugodtan ülhettek hát le az egyik sarokasztalhoz. Szemző igen erélyes volt. — Tedd magad elé a papirost, és vedd a kezedbe a tollat! Iván engedelmeskedett Szemzőnek. — Írj! Iván szeme néma és derűs együgyűséggel fordult Szemző felé. — Mit, drága barátom? — írd meg, hogy a termények jól teleltek, a szőlő szépen hajtott, és ha nem lesznek veszedelmes májusi fagyok, akkor ebben az évben rekordtermésre lehet minden vonalon számítani. Iván írt. Szemző cigarettára gyújtott, és az ablakon beömlő utca életét nézte. — Készen vagy? — Keszen. — Most írd meg azt, hogy tegnap éjszaka a vérkeparti legények lefogták az egyik állami rendőrt, aki sok bosszúságot okozott nekik. Lefogták, betömték a száját, és szabályszerűen kikötötték egy villanyoszlophoz, úgy, ahogy kint a fronton tanulták. Hajnalban akadtak rá a rendőrre a társai, és félig ájult volt, ahogy leszedték a kötélről. A tetteseket a rendőrség nyomozza. Iván írt engedelmesen. 128