Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút
Két part közt fut a víz
— Tudtam, hogy rám itt szükség van, azért jöttem ilyen sietve. Ivánnak jólesett Szemző tiszta barátsága. — Te sohase siethetsz eléggé, mert akkor is későn érkezel ... Szemző legyintett, — Hagyjuk ezt! Arról beszélj inkább, hogy miből fogtok megélni? Neked még hiányzik az utolsó esztendőd az egyetemen, ugye? — Igen. — Hát akkor hogy tehettél ilyen könnyelműséget, hiszen... Nem folytatta tovább, mert Mária visszatért a szobába. Tiszta fehérneműt hozott Ivánnak, azt tette le az ágy szélére. Amikor újra kiment a szobából, Szemző arcán ravasz hunyorgás és kamaszkodó jóság terült el. — Hiszen utóvégre meg tudom érteni, sőt azt hiszem, én is ugyanezt tettem volna a te helyedben, de most arról van mégis szó, hogy csinálj valamit... Iván nagyot harapott a friss kenyérből, és egészséges korttyal itta rá a kávét. — Erre még nem is gondoltam olyan szabatosan, ahogy te akarod. ~ Hát gondolj... — indulatos lett Szemző hangja. — Legelőször is öltözz fel, gyere velem a városba, és útközben majd kigondolunk valami okosat. Az udvaron találkoztak elmenőben Máriával. — Viszem az urát... — Vigye. A függönyöket mégiscsak ő fogja felaggatni, ha hazakerül. Kint az utcán Szemző arra figyelmeztette Ivánt, hogy a pénz a járdán hever, csak meg kell látni, és le kell hajolni érte. Iván nem támaszkodhat egészen az édesanyja segítségére, mert a szőlő és a ház nem jövedelmez annyit, hogy hárman is megéljenek belőle. A viszonyok javulni fognak, de addig még hosszú idő telik el, kereset után kell néznie, ősszel vissza kell mennie az egyetemre, de őszig még sok hosszú hónap fog elmúlni. Iván diákkorában a legszebb magyar dolgozatokat írta, és a helyi lapokban már akkor 12 7
