Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

künk lenne, ha te, Mária, innét, ahol vagyunk, ebből az itt eltöltött hétből vinnéd magadban a gyermeket... Mária arca elkomolyodott, és ebben a pillanatban nem volt gyermek, hanem az asszony elnyert okossága lett a szemében. — Maga szamár! Mire akar maga gyereket, mikor ketten se tudunk megélni? Várjon, majd idővel, most még nem lehet. — De lehet! — De nem lehet! — Ne gondolj most semmire, vesd el magadtól az okosságot. Mária felkacagott. — Ha én is elvetem, akkor egészen a nélkül maradunk. Felállt a fűből, és leporolta magáról a gyűrődéseket. — Gyerünk, fiatalúr! Egymást kezét fogták, úgy haladtak át a hídon, és úgy mentek tovább a poros országúton is. Bent a városban a megcsendesült utcák képe fogadta őket. Lassanként eltűntek már a boltajtók fölül az egynyelvű táblák, és a cégfestők nehezen győzték a sok munkát. De győzték, és csinálták, mert élni kell, mert az újult életben is kenyeret kér a gyermek szája. Két szobát kaptak a családi házban, két üres szobát, amelyet most kedvükre rendezhettek be az ócska bútorokkal. Egyik ágynak jó volt az Iván régi ágya, a párját a padláson fedezték fel, ezt még meg is kellett takarítaniuk a portól. Ingu j j ra vetkőzve láttak neki a munkának, és jóízű volt a brunolin szaga, amikor bekenték az ócska deszkákat. Asztal is került valahonnét, és néhány széket is tudtak hozni Bodákné lakásából. Délután Mária elszaladt a piacra, és függönynek való batisztot vett hitelbe az ismerős boltban. Nagyon siettek, de estére így se lettek készen, a függönynek való virágos vászon kiszabva hevert a padlón, és szőnyeg se volt még egy se a szobában, ágynemű és matrac is csak egy ágyra futotta még, a többit majd holnap keresik meg valahol a sok lom között, de nem volt ezzel semmi 12 5