Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

Megálltak, úgy nézték. Mária végignézett magán, Iván is Márián, odapróbálták a ruhát az ő testére. Egymásra néztek, a szemük nézése nevető örömet cserélt. Mária szólt először. — Hát ne várjunk ... — Hát ne várjunk ... Nevető ég lett egyszerre a szomorú ég, kacagó gyerekörömmel kapaszkodtak egymásba, úgy siettek előre az emberek között. — Szaladjunk, ott jön az ötvenhármas ... Újult izmokkal szaladtak a villamosmegálló felé, Iván ugrott fel elsőnek, és boldog lihegéssel húzta fel maga után Máriát. Kint maradtak a peronon, kikönyököltek az ajtórácson, szorosan egymás mellett, a villamos az Erzsébet-hídon futott keresztül, nézték a piszkossárga vizet, az éledő Dunát, a siető hajókat. — Barcsak már melegebb lenne, hogy mehetnénk egy kicsit hajókázni. Iván túláradt jósággal vette kezébe a Mária kezét. — Majd lesz meleg, majd hajókázunk akkor... 113