Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

és pénzükkel támogatták a pártot, amely kifejezetten antiszemita volt a kommün borús emlékeinek következményeképpen. — Mit szólsz ehhez? Hogy a zsidók saját zsírjukkal kenegetik a guillotine kését. — Nincs mitől tartaniuk, az a kés sohasem fog az ő nyakukra zuhanni, ha a hóhér körül ők sürögnek, de meg úgyse... — Hát akkor mit szólsz, hogy Láczayéknál minden este cseh tisztek vendégeskednek? Iván arcát fekete árnyék borította el, unott volt a válasz, amit adott. — Ha ezt azért tennék, mert más nemzet fiaiban is az embert fogadják házukba, aki velük egytestvér, mert ember, akkor jó, akkor le a kalappal előttük. De az a baj, hogy a mi arisztokráciánk, és minden arisztokrácia opportunista volt mindig, az arisztokrácia politikája mindig egyezett a zsidóságéval, azzal a különbséggel, hogy a zsidók kényszerűségből csinálják azt, az elnyomott faj önfenntartási ösztönével, míg az arisztokráciát a kényelem és a megszerzett társadalmi előnyök változatlan érvényben tartása viszi erre az útra. Egyre megy az, ha csak gyilkolok, mert éhes vagyok, és kenyeret akarok enni, vagy ha azért, mert nem akarom, hogy osztriga helyett közönséges bécsi szeletet legyek kénytelen lenyelni. Ezt a túlzott érdeklődést minden iránt az is fűtötte Ivánban, mert így menekült attól a kérdéstől: vajon miért nem keres alkalmat Mária, hogy neki levelet írjon. Nem akart ezzel a gondolattal foglalkozni, mégis mindig azt vette észre, hogy amikor Szemző elment, és ő egyedül maradt a szobában, ide tért vissza. A magányos órák gondolatkereső csöndje csodálatos elevenséggel vibrálta elébe Mária fiatal alakját. Józan szemmel próbalta nézni sorsuk közös útját. Kenyér nincs arra, hogy alapja legyen egy második családnak is, előtte még a tanulás sok hosszú éjszakája áll. Életük egyesülése még hosszú évek munkája után történhet csak meg, minek kellett ezt ennyira siettetni? A gyűrűt nézte a kezén, a sárga gyűrűt fehér ujjain, a kotyogó, nagy 105