Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút
Két part közt fut a víz
volt, és ezért vagyok máskor az anyám, aki lágy, finom, álmodozó magyar. — De hiszen, ha így lenne, akkor nem volna felelősség, akkor nem volna bűnös. — Persze hogy nem. Bűnös nincs, mert nincs bűn, mert az az esetleg ártalmas cselekedet, amit bűnnek nevezünk, nem más, mint az emberi sejtek olyan elhelyezkedése, amelynek együttműködése ezt az ártalmas, kellemetlen cselekedetet eredményezi. Ez az elrendeződés pedig az egésztől nem függő valami, tehát ezért nem is lehet az egyént felelősségre vonni. Ezért a bűnöst nem is lehet büntetni, csak legfeljebb közös elhatározással védekezni kell vele szemben. Ezért nincs helye haragnak, gyűlöletnek, mert a gyűlölet és harag a másik részről szándékolt rosszaságot, vagyis szabad akaratot tételez fel. A szabad akarat az összes filozófiák és vallások legnagyobb botlása. Az a tudós, aki kitalálná, hogy miképpen lehet az emberi sejtek elrenreződését tetszés szerint szabályozni, az a legnagyob jót hozná a földre, mert a szeretetet hozná. És ebben nem lenne kóter, fegyház, és nem lenne ennek egy tágabb formája: ország. — És akkor nem keresett volna Traubkatz doktor harmincezer koronát a túszokon. Iván egyszerre visszalendült a valóságba. — Hát csakugyan igaz lenne? — Persze, az egész város beszél róla. — Az még nem jelenti azt, hogy igaz, legfeljebb azt, hogy nem bánnák, ha igaz lenne, mert az ember úgy van, hogy szívesen hisz el másról rosszat, még akkor is, ha az a rossz annak a másiknak haszonnal párosult. Ilyenkor nem irigylik tőle a hasznot, amit zsebre vágott. Ezek a beszélgetések mindig a napi eseményekbe csaptak át, és Iván a négy fal közül folyton éledő érdeklődéssel nézte a város életét. Szemző hűséges hírhozója volt, aki mindenütt ott volt, és mindent a maga cinizmusba göngyölt, fanatikus faj szeretetével tálalt elébe. Egyszer azzal a hírrel jött, hogy a Keresztény Pártban külön titkos tagkönyvet nyitottak a titokban belépő zsidók számára. Ezek is megkapták a rendes tagsági könyvüket, 104