Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

üt, és késik naponta tíz percet, csinálsz másikat, amelyik üti a negyedórákat, és csinálsz egy harmadikat, amely csak az órákat üti, és csinálsz egy negyediket, amely minden félórában mannlichert süt el, és megöli az előtte ténfergő embert, csinálsz egy ötödiket... Szemző maga elé tartotta a tenyerét. — Elég, elég, nem akarok óragyáros lenni.. . Iván is nevetett. — Na jó, hát nem csinálsz többet. De amit eddig gyártottál, az mind óra, és mégis mindnek más a jelleme. Van, amelyik lusta, van, amelyik pontos és nyugalmas, és van, amelyik gyilkos. És ennek csak az a kerék az oka, amivel többet tettél bele, vagy kevesebbet. Felállt, és Viktor mellé ült le. Elébe tartotta a keze fejét. — Nézd csak, ez a kéz hajszálra olyan, mint az apámé volt, vékony, csontos, szőrös, kemény. És nézd a szemem, az meg éppen olyan, mint az anyámé. Bennem az apám meg az anyám nem egy új harmadik emberré keveredett, hanem külön önálló része van rajta az apámnak meg az anyámnak. Éppígy van a cselekedeteimmel, amiket az úgynevezett lélek irányít, ami pedig nem más, mint a testet alkotó sejtek biológiai együttműködésének megnyilvánulása, mint a virágnál az, hogy felfelé nő, nem lefelé, vagy az állatnál, hogy a patája kemény, nem puha. — Nem értem. — No jó, hát drasztikus leszek: lélek az, ha pofon ütlek, és lélek az, ha a bajuszom nő, mert a sejtjeim bizonyos elhelyezkedése és az elhelyezkedésből eredő funkció eredményezte, hogy pofon ütöttelek, és egy másik sejt elhelyezkedése és ez elhelyezkedésből eredő funkciója eredményezte, hogy kinőtt a bajuszom. Szemző borzasztó komolyan bólogatott. — Most már értem, most már csak azt a zsidót nem értem akit pofon ütöttél, meg a másikat. — Szamár! Amit eddig mondtam, abból megérthetted volna. Apám bizonyos sejttömege változatlan elhelyezkedésben jött át belém, éppen így az anyámé is. Ezért vagyok én egyszer az apám, aki kemény, vad, hirtelen, érzéki szláv 103