Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

— Milyen terminus? — Hogy letegyék az esküt. Megragadta Szemző karját, rekedt szavak törtek elő a torkából. — És letették? — Fenét! Meredt, mozdulatlan maradt Iván, szeme az ágy sarkán állt meg, úgy ült mozdulatlan, özvegy Bodákné jött be a szobába, cédulát tartott a kezében. — Itt a válasz, Iván. Álmos, fáradt mozdulattal nyúlt a papiros után, szeme előtt szétfutottak a betűk, amikor olvasta: „Későn jöttél, Iván, mert mi már határoztunk, és tán jobban határoztunk." Visszahullott a párnára, arcát a puha, fehér vánkosba temette, úgy feküdt ott mozdulatlan. A cédula a kezében maradt, keze a paplan selymén pihent, az ujjak lassú ernyedéssel tágultak erőtlenné, és a papiros csöndes zörrenéssel hullott a földre. Anyja aggódó féltéssel hajolt föléje, kezét a homlokára szorította. — Rosszul érzed magad, fiam? Nem kapott választ. Szemző körülnézett, várt, azután óvatos léptekkel, lábujjhegyen surrant ki a szobából. 100