Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

A szőlőtőkék mind karótlan konyítanak búsan fejet — óh Jaj ez őszön, jaj ez öszön üröm terem majd bor helyett! Gyümölcsös ágak le-letörve kereszt sem tája kaijait — mint eltaposott kék giliszta tátong az űrbe ott a hid. A falu utcái kihaltak — hová lett az, ki megmaradt? A pásztorok rekedt dudája? A konda reggel nem szalad. Füstösen dülledő romok közt nagyanyó Immár nem mesél, regék helyett távol panaszszót sodor ide az esti szél. Hová emlékek méze láncolt, hol állmod tam halk esteken, a régi meghitt, drága tájból ennyi maradt hát csak nekem... Óh régi évek, gyermekévek, midón még más volt minden itt, vidáman néztem szebb jövőbe s vitorlám dagasztá a hit!... Nem hoz titeket senki vissza, ti elmúlt, boldog perceim... A háború, mint annyi földön átzúgott szivem telkein s kiölte mind, mi benne vig volt, mig árva lett, levert, kopár — A tünt öröm elérhetetlen, mint sziklán havasi gyopár. Garamkövesd, 1945. június 7