Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949
neví tezi", mégsem szűnünk meg szerelmes rajongással küzdeni az igazságért. Elz a mi emberebb emberségünk lgazolója. A reálpolitika okosai biztosan futóbolondnak tartanak. De a reálpolitika okosai a szentekre is oly értetlenül néznek, mint boíjú az újkapura. Legjobban a bizonytalanság gyengít el. Idővel az ember idegei elernyednek az állandó feszültségtói s aztán lanyhán, engedelmesen odaadja magát az erőszakoskodóknak. Az ellenség — eh, javítsuk ki, ez a szó nem tartozik a mi szótárunkba — a helyzet pillanatnyi urai tudatosan is igyekeznek az idegeket kifárasztani. Ami eddig sajtóban, rádióban, plakátokon és népgyűléseken ellenünk elhangzott,egy tervszerű megfélemlítést és idegernyesztó hadjárat puffogásának tekinthető. Sajnos, a mi népünk már nem mer ellentmondani, vagyis a megfélemlítést akció sikerrel J árt. Ez azonban nem jelenti, hogy a mi bugyogónk is tele van. Tehát továbbra is készenlétben váijuk, hogy népünk nevében megszólalhassunk. Az, ami most a fal vain kban történik, el kell, hogy oszlassa minden kétségünket. Én mondom azt, aki legutóbb oly savanyúvá gúnyoltam hlvatottságom érzetét! Az, hogy nem lett belőlem tudós professzor, öt-hat világnyelven beszélő tekintély, nem lehet ok arra, hogy távolmaradjak egy szellemi harctól, amelyik az Igazságért, helyesebben az igazságtalanság ellen folyik. Leküzdöm tehát magamban lelkem eddigi kényurát, a hiábavalósági komplexumot is (talán Így neveztem) és akarom, hogy tehessek valamit. Tiszteljétek a közkatonákat, nagyobbak ők mint a hadvezérek? Nos, igen becstelenség lenne csak azért visszavonulnunk, mert nem a mi terveink szerint folynak a véd mozd u latok. Valószínűleg, hogyha itt rekedek — s ez csak tőlem függ —, akkor gyári munkásként kell megkeresnem a mindennapit De azért Stepan Szeőke, pomocnydelník, číslo pracovnej knížky: 537,637 attól még igen hasznos nyelvelóje lehet az itteni magyarság érdekvédelmének. Tény, hogy most gyenge és kimerült vagyok, de meg fogok erősödni, mert muszáj... 57