Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

10 Tóth Márton levele Csehországból Zdetin, 1947. január 9. Kedves Igazgató úr! Mielőtt még írni kezdenék, először is nagyon hálásan köszönjük az érdekünkben tett lépéseket. Isten fizessen meg érte. Azért nem írtunk rögtön, mert az igazgató ur azt mondta, hogy írjuk meg, mi a fizetésünk. Újévkor kaptuk meg csak azt a kétheti fizetést. 1300 Kč-t kaptunk hárman a két hétre. Bizony, nem sok. Ezt is úgy kaptuk meg, hogy újévkor szólt az Imre, hogy nincs pénzünk. Arra meg az az ostoba ember torkon fogta, és elkezdett ordítani. Odament az apám, akkor meg azt is fojtogatta. Ez volt az újévi jókívánat. Végre másik nap odaadta a pénzt. így zajlott le az újév. Kedves jó igazgató úr, a pénzt megkaptuk, nagyon szépen köszönjük. Nagyon sokat szenvedünk ennél a gazdánál. Amikor megérkeztünk, már akkor is csúnyán fogadott bennünket. Beordítottak a feleségével, és azt mondták: Poduc ven! Ez volt a fogadtatás. Azóta is olyan nyers. Az apám lovakkal jár és az Imre, trágyát hordanak. Anyám csak fejni jár, mert beteges. Én pedig mindenes. Reggel 5 órakor harminc darab disznót kell megetetni. A sok kiblizéstől már nagyon oda vannak a karjaim. Utána segíteni kell a kocsira trágyát rakni, akármilyen hideg van. Mikor megjöttünk, még ki se pihentük magunkat, és máris kizavart a határba. Éppen a legjobban fagyott. A lábam egészen megfagyott. A bakancs is a lábamra fagyott. A könnyeim, ahogy sírtam, úgy a szememre fagytak, mint az eső. Már azt mondtam, ha nem történik valami, mérget eszek. Mert ez kibírhatatlan. Szólni egyet sem szabad, ha valami nem tetszik. Mert rögtön ordítanak, mint a marhák. Az Imre, ha valahol hall rájuk, rögtön megmondja nekik, hogy tudják meg, hogy mindenki csak rosszat beszél róluk. Akkor úgy neklugranak, hogy majd megeszik. Mindig csendőrökkel ijesztik őt. Az Imre is el van már keseredve. Olyan harapós és rágós lovaik vannak, hogy nem lehet velük boldogulni. A minap az egyik pucolás közben beleharapott az apámba, és úgy dobta a másik pár ló alá, mint a rongyot. Bizony, várjuk már, mikor lesz a kiszabadulás. Reggel, este azzal kelünk és fekszünk, Istenem, mikor jön meg a kérvény. Milyen jó lenne otthon már. Most pedig 47