Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

A csehszlovák részről mindig hangoztatott orvosi vizsgálat abban merült ki, hogy dec. 19-én este egy fiatal hivatalnokforma egyén egy orvosforma úrral megjelent a kijelöltek lakásán, és kiadta a parancsot, hogy holnap reggel pakoljanak, s ha a kijelölt család kért orvosilag való megvizsgálást, akkor ez a gyermek hivatalnok durvám ráförmedt az ővele járó orvosra, hogy maga csak azt vizsgádhatja meg, akit én kijelölök. Ennyit a közös sorsunkról, azt hiszem, elég, mivel nem akarom titkár úr drága idejét nagyon igénybe venni. [...] Nagyon kérem titkár urat hogy legyen oly jó, adjon felvilágosítást, várhatjuk-e, hogy az emlegetett 200 ezer kicserélendő magyar közt ott leszünk-e mi is, kiket idehurcoltak? Várhatunk-e sorsunkra nézve valami beavatkozást a magyar kormány részéről? Mivel sem csehszlovák állampolgárságot nem kértünk és be sem szlovákosodtunk, most ugyan azt ígérik, hogy állampolgárságot adnak, de mi nem fogadjuk el, és ha senki sem segít rajtunk, akkor minden vagyonunk elvesztése árán és a határőrség fegyverein keresztül is átmegyünk Magyarországba, ha már az a sorsunk, hogy béresek legyünk, akkor leszünk inkább saját fajunk cselédei. Bocsánatot kérve és levelem válaszra méltatását kérve maradok teljes tisztelettel Németh Lajos, volt nagylégi lakos 21 Levél egy Szikince-parti faluból Budapestre (Részlet) 1946. december 27. (...) Kedves, édes Ibolyám! Képzelhetitek, milyen boldog karácsony jön ránk, mindenfelől sírás-rívás hangzik, a mellékvonaton viszik a szerencsétleneket, mésszel ráíiják a kupékra nagybetűvel: szülőföldem szép határa, meglátlak-e valahára? Ilyen elkeseredve mennek a bizonytalanság felé, erős szív kell, ami ezt kibírja és erős lélek, de mi vagyunk az igazi magyarok, mert mi ezt is kibhjuk és élünk, és még erősebbek leszünk. Míg meg nem halunk, a nyelvünket nem adjuk el, sem a hitünket, jöjjön. 44