Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

ket mindenre, csak Jóra nem, itt fogunk elpusztulni Csehországban, most Veron nénit kényszerítették erre a munkára, az öreg nem bírja, lemondott fizetéskor, ő nem teszi ezt többé, erre fel el fognak bennünket helyezni, ezért adtunk neki helyet, szoronkodunk, szidta, olyan mérges az uram, azóta nem is beszélnek egymáshoz, most télnek idején őmiatta hurcolkodnunk kell, itt pedig nekem tetszik a gyümölcs miatt, gyerekek mindennap mondják neki, maga van, milyen szépen útnak Indulhatna, de azért lehet, karácsonyra megjelenik Gútoron, majd ö többet fog beszélni felölünk. Én zárom soraimat, maradunk kézcsókkal a messze távolból a Jávorka család, Évica iskolájában én vagyok otthon, hatan vagyunk. Még arra kérem tanító néninket, a Kircékre legyenek figyelmesek, aki ellopta az ólból a csibéket a tyúkkal, 3 sárga Jércével együtt és egy anyanyulat és a szobából a gyerekek ruháit ellopta, fel volt törve a szobánk, szekrényünk, legyen figyelmes lenni, 35 literes piros fazék és több dolgok, függöny, falvédö, terítők, köszönöm addig is. 19 Levél Csehországból Takács Máriához Édes Mariskám! Kedves M ári néni és Ernő bácsi! Ne haragudjanak a pár soraimért, de nagyon Jólesik egy kicsit kipanaszkodni magam. Pedig még csak. Jézus segíts, hát még ezután mi jön! Azt hiszem néha, már egy éve, hogy itt vagyok, de viszont néha elborzadok, ha rágondolok, hogy hol, merre vagyok. Itt vagyunk Dolní Slivnon, a címet az Anna néninél megkapod. Majd máskor külön írok neked ls, de most nem érek rá, de azért te írjál sokat. Édes Mariskám, annyit tudnék neked panaszkodni, sírni, hát még hallgatni bolondságaidat meg Ernő bácsiét. Édes Mariskám, ha valamikor talán találkoznánk, akkorra már tán nevetni sem fogok tudni, úgy megfásulunk mind. Mi már dolgozunk, mint a marhák, és nem tudjuk, miért. Reggel öttől este hatig talicskázzuk a ganaj t. Etetünk annyi tehenet, hogy számát sem tudom még. Egyszóval, béresek vagyunk, vadparasztok. 41