Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

hozza-e vagy nem, vagy mit akar. Semmit nem Ír. Már a múlt hét csütörtökjétől nekem is dolgozni kell, mert azt mondják, nem igaz, nincs is gyerekünk, mert milyen anya az, aki elhagyja a gyereket, azt mondják itt. És igazuk is van. Nem tudom megbocsátani magamnak, hogy elhagytam őket. Igaz, hogy anyuka, ha eljönne, még neki is kellene dolgozni. Itt munka nélkül senki sem lehet. Én a gabonaraktárba vagyok beosztva, ott dolgozok reggel hét órától 11 -ig, aztán megyek valamit főzni, és fél 1 -kor kezdődik megint a munka 1/2 4-ig. A Jani is ugyanígy van, csak neki 5 órakor kell menni etetni, és hétkor Indulnak a kocsik. Szegény, mindig mondta, hogy fél a lovaktól, ó még nem dolgozott lóvéikkal, mire azt mondták neki, hogy meg kell tanulni mindent, és adtak neki két öreg mackót, olyanok, hogy még menni is alig bírnak, testvérek között is megvannak legalább 20-25 évesek. Hát nagyon szomorú a helyzetünk, nem kívánom még a halálos ellenségemnek sem. Csak azt kívánom, hogy aki minket erre a koldusnál is rosszabb sorsra juttatott, az isten fizesse meg neki érdeme szerint (mert biztos valakinek útjában voltunk, azért kerültünk ide). Képzeld el, itt minden, még egy szem cukor is Jegyre van. Annyi a Jegyünk, hogy ki sem ismerem magamat, hogy melyik hova szól. Kenyeret nem lehet sütni, hanem 3 kg lisztért kapok egy fekete kenyeret, és még 6 Kčs-t fizetek érte. Drága Etikém, nem kérek semmi mást tőled, csak ha tudsz egy kis szaloncukrot küldeni, mert tudod, itt a novemberi Jegyről vették le a karácsonyi cukorárra a jegyet és hát az nekünk nem volt, és így nem kaptunk szaloncukrot. Tudod, ha Gabika itt lesz, legalább meglegyen neki az öröme karácsonyra. De ha itt kell lenni nekünk, nagyon rettenetes és szomorú karácsonyunk lesz. Mégpedig csak két hete, hogy itt vagyunk, de ha hirtelen hazamennénk, hát nem ismernél meg, mert olyan rosszul nézek ki. Nem bírok enni. Napok elmennek és vizén kívül más nincs a számban. A raktárban is a héten kétszer elájultam, ami nálam még sohasem fordult elő. Úgy vittek be a konyhába. Aztán a Jani meg a Paulovics Jancsi nagyon összeszidták az intézőt hogy nem látja, hogy én ezt a poros munkát nem tudom csinálni, és így nagy kegyesen megengedte, hogy egy hétig pihenjek. De most már csak a Klári hozná a gyereket akkor el nem mennék többet dolgozni nekik, mert én nem akarok teljesen tönkremenni. 37