Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

Közben azok, akik a cseh nyelvet jól tudják, körülveszik az elnököt, és elmondják neki, hogy úgy fogdostak össze bennünket, mint a bűnösöket, és itt is úgy bánnak velünk, pedig senki ellen nem vétettünk. Aztán tovább sorolják a panaszokat: elhurcolásunk óta nem kaptunk élelmet, betegek vannak köztünk, mert nem volt orvosi vizsgálat — egyik társunk, egy cigány fiú, nyilvántartott tüdőgümókóros —, Ungár Ferenc nemrég tért vissza Auschwitzból és idekerült. Ungár ezt írással bizonyítja. Az elnök kezdi belátni, hogy nem vagyunk azok, amilyen minőségben átadtak a szlovákok, barátságos lesz a hangja, fekhelyet azonban nem tud adni, és most is csak ülve töltjük el az éjszakát. 1945. okt. 28., szombat 1/2 6-kor van az ébresztés. Az állomásra indulunk, és vonattal visznek tovább Milevskoba, ahol két ember várakozik ránk. Az egyik a helyi výbor elnöke, a másik a téglagyár igazgatója. Az állomásról a közel fekvő téglagyárhoz gyalogolunk. A gyárban nagy a munkáshiány, minden épkézláb emberre szükség van. Ez a munka jobbnak ígérkezik, mint a mezőgazdasági, a szabadidő is több, s főleg hogy egy helyen marad a megszokott társaság, ezért társaink nagyrésze elszegődik, egy kis töredék — 8-10 főnyi —, amely visszamarad. Egyesek, mint magam is, betegségünkre, a zenészek kezük eldurvulására hivatkozva nem vállalnak munkát. A 30-35 év körüli tanácselnök egészen más, mint a tábori volt. Halkszavú, rokonszenves ember. Nem tekint bennünket deportáltaknak, hanem Szlovákiából jött dolgozóknak, ahogy az a vasúti menetjegyünkön fel van tüntetve. Túrelemmel hallgatja panaszainkat és megígéri, hogy segítségünkre lesz. Dohányzóink megkínálják cigarettával, amit szívesen vesz tőlük. Amikor megtudják, hogy Csehországban nehezen lehet dohányhoz jutni, ők pedig jól el vannal látva, készletük nagy részét átadják neki. A gyártól a községi játszótérre vezet bennünket. Szép, napos időnk van, jó alkalom a tisztálkodásra. A vezetékes kútnál mosakodunk, borotválkozunk. Közelünkben egy körhintás lakókocsija áll. Jószívú lakója kávét főz, és valamennyiünknek ad egy-egy csészével. A tér mellett fekvő úton egy-két embert látunk elhaladni. Egy középkorú férfi megáll, figyel, majd hozzánk jön és megszólal magyarul. Azt kérdezi, hogy honnan jöttünk ide. Amikor meghall15