Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

tornya és a Petrov kettős tornya messziről jelzi, hogy régi ismerős. Kár, hogy ilyen körülmények között kell viszontlátnom az egykor oly kedves kétajkú — német-morva — várost. Ma csak egyajkú. Ha maradt benne német, hallgat, mint a sir, és ugyanaz a dolga, ami rám ván kényszermunka. A brünni állomáson is hosszan áll vonatunk. Az ablaknál ülők lehúzzák az ablakot és így nézegetnek kifelé. A peronon mozgalmas az élet, jönnek-mennek az emberek. Egy hölgy meghallja, hogy magyarok vagyunk, kenyeret vásárol és beadja az ablaknál állóknak. Ilyen is akad az embertelen világban. Álló vonatunk mellé számos vonat érkezik, s rövid időzés után továbbindul. Egy vonat pontosan úgy áll meg, hogy egy angol egyenruhás katonatiszttel kerülünk szembe. Egy pillantás vet ránk, aztán elfordítja rólunk a tekintetét; a fegyveres őrt látva sejti, hogy kik vagyunk. A következő nagy állomás Jihlava és a végállomás, amit előre nem sejtettünk, mert a menetjegyen Č. Budějovice van feltüntetve: Tábor. 1945. okt. 27., péntek 21 óra tájban érkeztünk meg Táborba. Az állomáson a výbor elnöke és katonák várnak ránk. LJNRA-kocsikra raknak és a város központjában fekvő tanácsház elé hajtanak velünk. Itt kell leszállnunk. Álmosan, elzsibbadt lábakkal, nehezen mászunk le a gépkocsiról. A tanácselnöknek nem tetszik lassúságunk — amúgy is késéssel érkeztünk — és mérgesen, „Supp!" szót kiáltva tuszkol minket a kivilágított terembe. Durvasága nem marad szó nélkül. A teremben férfiak és nők várakoznak ránk, valamennyien munkást igényelnek. Engem egy asszony szemelt ki. Hozzám lép és azzal kecsegtet, hogy nála jó dolgom lesz, menjek hozzá, mert neki csak egy pár lova és két tehene van. Amikor megmondom, hogy tanítóember vagyok, és sohasem foglalkoztam lovakkal és tehenekkel, sajnálattal veszi tudomásul, s eláll felfogadásomtól. Az itteni emberek főleg mezőgazdasági munkásokat vártak, s ezért legtöbbünkre nem is akad igénylő. A diplomások közül Csontos István az, aki saját szakmájában nyer alkalmazást; gyógyszerész fogadja fel, és ahogy később, hazatérése után elmondja, nagyon kartársian bánt vele. 14