Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

mint a nyugdíjak, segélyek és egyéb juttatások megszünte­téséről szóló rendelet (SZNT 1945/43-44, SZNT 1945/69); — a magyarokat állampolgárásuktól megfosztó s ezáltal azokat törvényen kívül helyező rendelet (1945/33); — a választójog megvonásáról Intézkedő (1945/48-as számú) rendelet; — a mezőgazdasági vagyon elkobzását elrendelő (1945/12-es és az 1945/28-as számú) intézkedés, mety egyúttal lehetővé tette, hogy az elkobzott mezőgazdasági ingatlanokat szlo­vák-, cseh- vagy más szláv származású földművelők (vagy ahogy korabeli megnevezésük mondta: »új honfoglalók") foglalhatták el. Ennek hivatalos lebonyolítására Jött létre a Telepítési Hivatal (Osídlovacl úrad), mety kezdetben a ma­gyar területek szlovákok általi betelepítését, később azon­ban a magyarok köztársaság-szerte történő széttelepítését is irányította. 1945. szeptember 10-én a belügyi megbízott 253. számú rendelete megszüntette a magyar evangélikus egyházközösségek önállóságát és Intézkedett afelől is, hogy azok vagyonát, működési területét a szlovák egyházközségekhez csatolják. A magyar lelké­szeket elbocsátották, internálták, kiutasították, az istentisztele­teket az állam hivatalos nyelvén végezték. Szorongatott helyzetbe került, ha nem is ennyire drasztikus módon, a magyar református és katolikus egyház is. Az 1945/71. számú elnöki rendelet mun­kaszolgálatra kötelezett minden olyan személyt aki nem rendel­kezett csehszlovák állampolgársággal. E rendeletek meghozatala Jogilag a kassai kormányprogram alapján vált lehetővé, bár e széleskörű magyarellenes offenzíva minden hatalmi tényező programjában ott szerepelt. 1945. febru­ár 28-án a Szlovák Kommunista Párt kassai konferenciáján Gus­táv Husák többek közt kijelentette: „A konferencia magáiévá teszi azt az álláspontot, amely megfelel a kidolgozás alatt álló kormány­programnak, hogy a szlovák parasztok és munkások, akiket a mi gazdag déli területeinkről évszázadokra kiszorítottak és felüzték őket a hegyvidékre, most vissza kell, hogy kapják ősi szlovák területeiket, hogy ott kielégítő életet élhessenek." A kormányprog­ram VIII. fejezete a köztársaság elleni vétkesség miatt megfosztot­ta állampolgárságuktól a német és a magyar nemzetiségű szemé­lyeket és kilátásba helyezte a vétkesek elítélését és a köztársaság 124

Next

/
Thumbnails
Contents