Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

volna Intézni. Önök is mindenről írnak, csak rólunk nem és segítség sehonnan sem érkezik számunkra. Tisztelettel: Tokár István. 86 Éder Elza levele Szalatnai Rezsőhöz Kassa, 1948. Jan. 11. Mélyen tisztelt Tanár úr! Napok óta foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy írok önnek. Még elhúzódott volna a dolog, azonban most a hála érzése adja kezembe a tollat, hogy megköszönjem nagyon szépen a küldött segélyt. Igen meghat, kedves tanár úr, Irántam való ismételt gondoskodása, épp egy kötelezettségem elintézésének gondjától szabadított meg. Azonban aggaszt az a gondolat, nem rövldül-e meg egy pozsonyi magyar miattam? Egy magányos nő könnyebben tud nélkülözni, mint egy család, s az én lelki szenvedésem oly nagy, hogy a családunk egyetlen drága fia, minden örömünk, még mindég orosz fogságban sínylődik, hogy sokkal könnyebb minden mást elviselni. Mint említettem, már szándékom volt tanár urat felkeresni soraimmal. Nemsokára megindulnak Pozsonyban a magyarcsehszlovák tárgyalások, melyek azt hiszem, döntő fontosságúak lesznek reánk nézve. Tanár úrnak bizonyára vannak kapcsolatai a pozsonyi magyar hivatalos körökkel, nagyon kérem, felhívni figyelmüket az elítéltek sorsára, mert a mi helyzetünk már tarthatatlan, s kell, hogy elintézzék ezt a fontos kérdést. Már magában az elítéltség egy abszurdum, hogy valaki azért szenvedjen, mert megengedett m. pártnak volt a tagja, vagy magyar ruhája volt Bizonyára Pozsonyban is az a helyzet, hogy az elítélteket teljes Jogfosztással sújtják: nem kapnak nyugdíjat, nem lehetnek állampolgárok stb., de a legsúlyosabb, hogy kitették lakásaikból. Már múlt évben kezdődött, a legnagyobb hidegben ez az embertelen eljárás és e télen folytatódott azzal a különbséggel, hogy most összeköltöztették a magyarokat, elsősorban az elítélteket. Ez a legtöbb esetben súlyos helyzeteket 104