Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

93 DUBA LAJOS Búcsúzás Menjél el, sok szomorúságot hozó esztendő, Mert nem volt még soha ennyi szenvedő. Egész éven át remegtünk és féltünk. Majdnem elvesztettük már minden reményünk. Nem volt benned soha egy percnyi örömünk. Sem éjjel, sem nappal nem volt pihenésünk. Mert szétszórtál bennünket egymástól, S így nem szabadultunk soha a gondoktól. Nem sírunk vissza, hogy ha Itthagysz minket, Megszomorítottad a fájó szívünket. Emlékünkben maradsz, de nem a jóról, A sok könny- s bánat- és fájdalomtól. Eső nem volt, csak a sok könny áztatta a földet. Bizony nem kívánunk ilyen évet többet. Kevés lett a kenyér, s így a baj még több lett. Ezer gonddal, bajjal, egy év megint elment. De aztat már tudjuk, hogy ez hogyan telt el, Most már a jövőre tekintünk félelemmel. Mert nagy ködfátyol van a szemünk előtt, Megint reszketve váijuk a Jövő esztendőt Az év utolsó napján kérünk, Istenünk, Az új évben legyél majd, majd velünk. Adjál már a népnek békességet, Boldogan tölthessük a reánk jövő évet... 1947 102